Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A közös előterjesztések helyett nem küzdeni kellene inkább ellenük? Persze lehet más is a politika.
„A választások után egy páros interjúban Vágó Gábor azt mondta, sokat lehet tanulni a Jobbiktól. Ugyanitt Dúró Dóra arról fejtette ki a véleményét, hogy a holokauszt nem a magyarságot, hanem a zsidóságot érintette. Vágónak nem volt annyi lélekjelenléte, hogy helyben mondja ki azt, amit a kisebb botrány hatására a pártja néhány nap múlva megtett: Dúró kijelentését támadásnak tekintik a magyar politikai közösség egésze ellen.